Győzelem a Dévaványa ellen

Csapatunk megszerezte idei első győzelmét

 

Csapatunk nem a legideálisabbnak tűnő sorsolással kezdte a szezont és a szerencse sem állt csapatunk mellé a korábbi fordulókban.

A mérkőzés előtt több problémával kellett szembenéznie Pozsár Gábornak a kezdő 11 összeállításakor, mert bőven akadtak hiányzók, betegek a keretben: Bartyik Bence és Kardos Tamás engedéllyel maradtak távol, míg Ulrich Norbert egész héten vírusos betegséggel küzdött, ezért csak a cserepadon kapott helyett. Viszont felépült támadónk, Nyúl Gábor és Kerekes Attila, akik így a kezdőcsapatban kaptak helyet.

A mérkőzést csapatunk kezdte támadólag, aminek a 10. percben gól lett az eredménye. Nyúl Gábor nagyszerű labdát kapott, mellyel kilépett a védők közül. A 16-oson belül Hrabovszki Ákos érte utol, aki csak szabálytalanul tudta megállítani. A megítélt tizenegyest a sértett támadónk magabiztosan értékesítette.

A gól után mindenki azt hitte, hogy sima mérkőzés lesz – Nyúl és Darányi előtt adódott lehetőség – de a dévaványai csapat tett arról, hogy ez ne így legyen. 

A 21. percben egy hazai sikertelen támadás után kivágott labdával Szabó Péter indult meg a felező környékéről. Többen megállíthatták volna, de sikeresen cselezte be magát a kapunk elé, ahonnan Balogh lábai közt a hálóba gurított.

Csapatunk próbált folyamatosan nyomást gyakorolni az ellenfél kapujára, de a vendégek jól állták a sarat, sőt egy-egy támadás során a kapunk elé kerültek, de mivel egyik fél sem szerzett újabb gólt, így 1-1-el vonultak a csapatok szünetre.

A második játékrészben látszott, hogy csapatunk nem elégszik meg az egy ponttal, de az átütő erő hiányzott a támadásokból. Kissé kapkodóvá vált a játékunk, pontatlan passzok, felesleges cselek jellemezték a mérkőzés ezen szakaszát.

Csapatunk mestere cserékkel szervezte át az együttest, felvállalva a támadást és egyidejűleg nagyobb nyomást gyakorolva a vendég csapatra. Folyamatosan érkeztek a beadások, de a pontatlanság következtében a zöld-fehér védelem rendre tisztázni tudott. Darányi egy beadás után fejelt kapufát, míg Balogh kapus egyre ritkábban találkozott a labdával. 

A siker nem maradt el, a 90. percben Nyúl végzett el szabadrúgást az alapvonal mellől, melyet az üresen hagyott Sipaki fejelt a léc alá, ezzel beállítva a végeredményt.

Jelen helyzetünkben elmondhatjuk, játszottunk már sokkal jobban is, de fortuna nem állt mellénk, most gyengébb játékkal kaptunk vissza a sorstól.

Következő fordulóban csapatunk Vésztőre látogat, ahol a héten edzőváltás történt.

Jamina SE–Dévaványai SE 2–1 (1–1)
Békéscsaba, 150 néző. V.: Gyuga.

Jamina: Balogh T. – Bencsik Cs., Kerekes, Szabó I., Frankó, Gajdács (Sipaki), Horváth M. (Sebők), Kovács I., Darányi (Kertész), Milek (Danczik), Nyúl. Játékos edző: Pozsár Gábor.

Dévaványa: Szász – Szalai, Marton, Hrabovszki, Ungi, Adamecz, Somogyi, Adamecz, Barna, Molnár J. (Kálai), Szabó P., Kovács Gy. Játékos edző: Kovács Gyula.

G.: Nyúl (11-esből) a 10., Sipaki a 90., ill. Szabó P. a 21. percben.

Jó: Sipaki, Nyúl, Szabó I., Balogh T., ill. Hrabovszki, Somogyi, Szabó P., Molnár J.

Pozsár Gábor: – Minden elismerésem annak, aki ezt a mérkőzést végig tudta nézni, de ezzel a gyenge játékkal is be tudtuk gyűjteni a három pontot, ami önbizalmat adhat a csapatnak.

Kovács Gyula: – Jól futballoztunk ma, sajnálom, hogy a végét elrontottuk, mert rászolgáltunk volna az egy pontra.